Összefoglalás a döntésekről

 

A 2015. augusztus 1. napjától életbe lépő jogszabály módosítások alapján a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 92/K. § (8) bekezdése, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 98. § (11) bekezdése értelmében a Kormányhivatalok egyes – jogszabályban meghatározott, hatósági ellenőrzés során hozott – döntéseit, és hatósági szerződéseit a Szociális Ágazati Portálon közzé kell tenni.

A rendelkezés alapján a nyilvánosság számára is megismerhetőek azok a fenntartók, amelyek – a törvényben meghatározott – jogsértést követtek el, valamint azok, akik a szolgáltatói nyilvántartásba való bejegyzés nélkül, jogsértő módon nyújtanak szolgáltatást. Az így hozzáférhető információk segítséget nyújthatnak a potenciális igénybevevőknek egy szolgáltatás igénybevétele iránti döntés meghozatala során, és egyszerre lehetnek alkalmasak a tájékoztatásra, a jogsértő cselekmények elkövetésétől való visszatartásra.

A közzétételi listán szereplő döntésekről készült összefoglalás az alábbi táblázatban tekinthetők meg:

Frissítve: 2024.12.18.

 

 12,942 megtekintés