Hogyan szervezzük?
Találkozzunk és beszélgessünk egy csésze kávé mellett!
Magyarországon nagy hagyománya volt és ismét van a kávézóknak, kávéházaknak. A társasági élet központjai voltak, ahol meg lehetett beszélni, vitatni a politikai és kulturális élet eseményeit, a mindennapi élet gondjait; ahol kávéházi asztalokra kerültek művészek rajzai, versek és építészeti tervek is. Akinek nehezebben ment, fizethetett a versével is. Ady Endre, József Attila versei születtek itt. Az információ mobil nélkül is kiválóan áramlott. Példa erre, hogy Karinthy vicceit, melyek Budán születtek, pár óra alatt már egy pesti kávéházban mesélték.
Hollandiában 1997-ben, Dr Meisen Beré pszichiáter-geriáter amikor létrehozta az első Alzheimer Cafét, egy kellemes, kötetlen beszélgetésre alkalmas környezetben akart lehetőséget teremteni a családoknak, gondozóknak, egészségügyi és szociális szakembereknek, érdeklődőknek, hogy a betegségről tabuk nélkül beszélhessenek. A kávéház elnevezés itt inkább a hangulatra, mint a helyszínre utal.
Magyarországon 2014-ben egy szálloda kávézójában, Győrött alakult ebben a szellemiségben az első Alzheimer Café Dr. Menyhárt Miklós bőnyi háziorvos kezdeményezésére. Azóta folyamatosan jönnek létre Alzheimer és Memória Café néven olyan segítő közösségek, ahol az érintettek kellemes, megértő környezetben tapasztalatot cserélhetnek a betegségről és az ápolással kapcsolatos teendőkről.
Ezeket a programokat nemcsak kávéházakban, hanem klubokban, idősellátó intézményekben vagy bármely nyugodt légkörű, lehetőleg könnyen megközelíthető helyszínen meg lehet tartani, ahol az emberek ismerkedhetnek, meghívott előadókat hallgathatnak, kérdéseket tehetnek fel, játékot játszhatnak a jelen lévő szakemberek támogatásával és útmutatásával.
Honlapunk a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság EFOP-1.9.4-VEKOP-16-2016-00001 „A szociális ágazat módszertani és információs rendszereinek megújítása” című kiemelt projekt keretében készült.
4,076 megtekintés