Várakozók a szociális ágazatban – 2017. február, március

Feltöltésre került a 2017. februári és márciusi adatok alapján készült várakozói számok elemzése. Az általános várakozói és jelentéstételi kimutatásokon felül a februári anyagban olvashat arról, hogy a várakozók közel 50%-át kitevő, élő megállapodással rendelkező ellátottak milyen szolgáltatásokat vesznek igénybe jelenleg. A márciusi számban tájékozódhat arról, mely fenntartótípusban milyen jellemzőkkel tesznek jelentést az adott szolgáltatások, ill. milyen módon függ ez össze a várakozói számokkal.
Várakozók a szociális ágazatban – 2017. február, március

Február hónapban a korábbiakhoz képest visszaesést mutatott a jelentési hajlandóság. Míg az elmúlt hónapokban 80% közelében mozgott a szolgáltatók jelentési aránya, e hónapban nem érte el a 70%-ot sem. Mindez jól követhető a várakozásokra jellemző értékek alakulásában is. A várakozások jellemző tendenciái azonban nem változtak.

Várakozók számának jelentése a 2017. február 1-i állapot szerint    

Március hónapban ismét nőtt a jelentések száma, bár még így sem érte el az elmúlt fél évre jellemző értékeket. A vizsgált időszakban összességében mintegy 28,5 ezer várakozó adott be igényt valamilyen szociális szolgáltatásra, a  jelentő szolgáltatók pedig az összes szolgáltató 72%-át tették ki. Hogy milyen fenntartói típusban milyen jelentési jellemzőket mértünk adott időszakban, kiderül tanulmányunkból.

Várakozók számának jelentése a 2017. március1-i állapot szerint    

 296 megtekintés