Létrehoznák az első közép-európai Alzheimer falut

Létrehoznák az első közép-európai Alzheimer falut

2019. június 06. 13:14

Győrben írták alá az Alzheimer Cafékat koordináló, támogató szervezet, a Magyar Alzheimer Alapítvány létrehozásáról szóló alapító okiratot. Az alapítvány jövőbeli tervei között szerepel többek között az első közép-európai Alzheimer falu létrehozása.
Az Alzheimer Café a demenciával élő személyek és hozzátartozóik részére és segítése céljából szervezett találkozó, amelyet szakember részvételével, oldott környezetben, rendszeres időközökben tartanak. Az önkéntes részvételen alapuló találkozók lényege, hogy nem az érintett, demenciával élő személyek otthonában és nem orvosi környezetben tartják, hanem nyilvános helyen, az elnevezésből adódóan akár kávézó vagy étterem is helyet adhat az összejöveteleknek. A hozzátartozók vagy akár a demenciával élő emberek az Alzheimer Cafékon tájékozódhatnak a betegségről, kötetlen beszélgetésen és más társas tevékenységben vehetnek részt, megismerhetik a hasonló helyzetű családok életét.
Dr. Menyhárt Miklós, az alapítvány jövendő kuratóriumi elnöke az alapító okirat aláírásakor elmondta, már 2-3 évvel ezelőtt felmerült egy olyan országos szervezet létrehozása, amely a jelenlegi Alzheimer cafékat összefogja, forrásokat szerez a támogatásukra. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával most egy koordináló, segítő szervezetet hoztak létre. Alapvető feladatuknak tekintik a demens betegeket elfogadó társadalom kialakítását. Jövőbeli terveik között szerepel a hollandiai és franciaországi példákat követve Közép-Európa első Alzheimer-falujának létrehozása.
A Magyar Alzheimer Alapítvány a betegek és az érintettek testi, lelki, szellemi jóllétének megteremtésére, fenntartására, fejlesztésére jött létre azzal a céllal, hogy programokat, személyeket, csoportokat, intézményeket támogasson, kutatómunkát segítsen helyi, országos és országhatárokon átívelő szinten. Az alapítvány tervei között szerepel oktatási és kutatási központ alapítása, nappali, átmeneti és tartós demens ellátás lehetőségének megteremtése, valamint a már működő intézmények támogatása. A jövőben az alapítvány segítségével tartanak szervezett találkozókat azokon a településeken, ahol még nem működik Alzheimer Café.

 433 megtekintés