Integrált térségi gyerekesély program

2017-ben 31 komplex programmal segítendő leghátrányosabb helyzetű járásban indultak el a gyermekszegénység visszaszorítását, megelőzését és a szegény családban élő gyermekek, továbbá a tartós rászorultságban élők számának csökkentését célzó EFOP-1.4.2-16 Integrált Térségi Gyermekprogramok. Ehhez a leszakadó területeken a helyi igények figyelembe vételével kidolgozott, a legkorábbi életkortól induló, a szülők bevonásával történő beavatkozásokra, valamint a szakemberek hosszú távú jelenlétére van szükség. A cél elérését az alábbi tevékenységekkel és módszerekkel kívánják segíteni: a gyermekeket sújtó nélkülözés mérséklése, az iskolaérett gyerekek arányának növelése és az iskolai hiányzások valamint a köznevelési intézményekből való lemorzsolódás arányának csökkentése, a gyerekek továbbtanulási mutatóinak javulása, a résztvevők körében az egészségtudatos életmód elterjesztése, a humán szolgáltatások minőségének javítása. Fontos feladat a helyi közösségek kialakítása és azok önszerveződésének megerősítése.

A szegénység és a társadalmi kirekesztődés elleni küzdelem kiemelt feladata az Európai Uniónak, ezért a 2020-as célkitűzések egyik konkrét vállalása, hogy az unión belül legalább 20 millió fővel csökkenjen a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek száma.

A programot megvalósító járások:
Baktalórántházai járás
Barcsi járás
Bátonyterenyei járás
Berettyóújfalu járás
Cigándi járás
Csengeri járás
Derecskei járás
Edelényi járás
Encsi járás
Fehérgyarmati járás
Gönci járás
Hegyháti járás
Hevesi járás
Jánoshalmai járás
Kaposvári járás
Kisteleki járás
Kunhegyesi járás
Mátészalkai járás
Mezőcsáti járás
Nyírbátori járás
Ózdi járás
Ózdi járás
Putnoki  járás
Salgótarjáni járás
Sarkadi járás
Sellyei járás
Szécsényi járás
Szerencsi járás
Szigetvári járás
Szikszói járás
Tiszafüredi járás
Vásárosnaményi járás

 6,260 megtekintés