Elérhető a 88/2020. (IV.5.) Korm. rendelet 18.§ szerinti jelentési rendszer

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság honlapjáról elérhető a rendelet által megnevezett jelentési kötelezettséghez szükséges felület.

A veszélyhelyzet során teendő, egyes szociális és gyermekvédelmi ellátásokkal kapcsolatos intézkedésekről, valamint a szociális szolgáltatásoknak a veszélyhelyzet során elrendelt működési rendjéről szóló 88/2020. (IV. 5.) Korm. rendelet 18.§. alapján az egyes fenntartók és önkormányzatok kötelesek öt munkanapon belül adatot szolgáltatni a 60. életévüket be nem töltött és nem krónikus beteg foglalkoztatottjaikról, akik a veszélyhelyzettel összefüggésben – különösen az elrendelt rendkívüli szünet, járványügyi zárlat vagy más intézkedés idejére – mentesültek a munkavégzési kötelezettség alól.

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, mint a szolgáltatott adatok kezelésére kijelölt szerv honlapján közzétette azt a felületet, amelyen keresztül az adatszolgáltatók kötelezettségüket könnyen és gyorsan teljesíteni tudják.
A felület az szgyf.gov.hu oldalról elérhető.

 1,327 megtekintés