Demenciabarát Mosonmagyaróvár
BEMUTATKOZÁS
Magyarországon az első demenciabarát közösség Mosonmagyaróváron kerül kialakításra.Egy demenciabarát város lényege, hogy olyan környezetet biztosítsunk, ahol a demenciával élő emberek teljes értékű életet élhetnek, elismerik őket, munkájukkal és döntéseikkel hozzájárulhatnak a közösség életéhez.
Mosonmagyaróvár Győr-Moson-Sopron megye harmadik legnagyobb városa, vonzáskörzetében 25 településsel 931 km²-nyi területen. A város a Dunántúl északnyugati részén, a Kisalföld legmélyebben fekvő középtáján, a Győri medencében fekszik. Az általános életminőségre jellemző, hogy az utóbbi években országos átlag feletti az épített lakások aránya.
A kistérség egészségügyi ellátására jellemző, hogy a jogszabályi feltételeknek megfelelően alap és szakellátás biztosított. Az alapellátás keretén belül működik a városi és a vidéki ügyelet, valamint Mosonmagyaróvár város Önkormányzata fenntartásában a szakellátást biztosító Karolina Kórház-Rendelőintézet.
A kistérség szociális ellátását két nagy intézmény biztosítja. A két intézmény közül a Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény az, melyben szociális alap és szakosított ellátásokat biztosítanak idősek részére. Kifejezetten demens ellátás 2008. óta működik az Idősek bentlakásos intézményében és 2010. január óta a demens személyek nappali ellátását is biztosítja az intézmény. Több civil szervezet is felvállalta a demenciával élők támogatását, melyek közül kiemelkedő a Gondoskodás Alapítvány, amely 2015. április óta szervezi a helyi Alzheimer Cafét és tájékoztató anyagokat ad ki.
1,126 megtekintés