BOLDOG GIZELLA ALAPÍTVÁNY – MEMÓRIA CAFÉ

BOLDOG GIZELLA ALAPÍTVÁNY – MEMÓRIA CAFÉ

A Boldog Gizella Alapítvány több mint 18 éve tevékenykedik folyamatosan idősek szociális ellátásában. Az utóbbi években tapasztalataink szerint megemelkedett a demenciával élők ellátása iránti igény. A hozzánk fordulók által megosztott tapasztalatokból úgy látjuk, alacsony e betegség társadalmi ismertsége, elfogadottsága.
Alapítványunk ezen szeretne változtatni azzal, hogy másfél éve működteti Biatorbágy városban a Memória Cafét. Ez a fórum lehetőséget teremt, hogy megosszák tapasztalataikat, információt cseréljenek, kapcsolatokat építhessenek elfogadó, támogató légkörben a demenciával élők, családtagjaik, gondozóik és azoknak az érdeklődők, akik előrelátásból szeretnének felkészülni az idős kor esetleg bekövetkező nehézségeire.

Rendezvényeinket mindig valamilyen konkrét téma köré csoportosítjuk. A kiválasztott témában beszélgetés indító előadás hangzik el, a témát jól ismerő szakembertől, amit kötetlen kérdésfelvetés, beszélgetés követ. A résztvevők az általános információkon kívül személyes segítséget kaphatnak a téma előadójától, és természetesen a leghitelesebb forrásból, a sorstársaktól. Az alapítvány dolgozói, akik önkéntesként, idős, demenens ápolásban szerzett szakmai tapasztalataikat felhasználva vesznek részt a rendezvényen. Így válik támogató közösségi eseménnyé a rendezvény.

Tapasztalatunk szerint a rendezvényt, mint állandó „klub foglalkozást” felkeresők mellett, mindig érkeznek olyanok, akiket pont az adott alkalomra meghirdetett téma foglalkoztat, mert éppen ott tartanak a „betegségkarrier” során felmerülő kérdésekben. Így általában írásos tájékoztató anyagokkal, témától függő emlékeztetőkkel, ötletcsomagokkal is készülünk, amit a rendezvényen résztvevők haza vihetnek magukkal.

Gyakorlatunk része, hogy a Biatorbágyi Önkormányzati Televízió felveszi rendezvényeinket, olyan módon, hogy a jelenlévő érdeklődők személyiségi jogai ne sérüljenek, de az ott elhangzó fontos információk azokhoz is eljuthassanak, akik nem tudnak, vagy még nem akarnak személyesen jelen lenni. Azaz az előadások mindig felvételre kerülnek, míg az azt követő személyes beszélgetések nem, illetve téma függően csak a megjelentek beleegyezésével. A felvételek megtekinthetőek az Biatorbágy Önkormányzat honlapján.

További információk a www.gizella.hu oldalon, vagy e-mailben a mental@gizella.hu címen érhetők el. A Memória Café vezetője: Tőkésné Frank Eszter (fonover@gizella.hu), programszervező Mayer Panni (mental@gizella.hu).

A biatorbágyi Memória Café előadásai itt visszanézhetők.
Segítség azoknak, akik személyesen nem tudtak részt venni!

 121 megtekintés