„A család- és gyermekjóléti szolgálatok feladatellátása a változó jogszabályi környezetben” – szakmai műhely a Szakmafejlesztési és szakmatámogatási rendszer kialakítása Vas és Zala megyében pályázat keretében

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felkérésére a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet által meghirdetett, területi szakmatámogatási rendszer kialakítását célzó felhívásra a Zala Megyei Fagyöngy Egyesített Szociális Intézmény és konzorciumi partnerei nyújtottak be pályázatot Szakmafejlesztési és szakmatámogatási rendszer kialakítása Vas és Zala megyében címmel.

A pályázat megvalósításának újabb állomása volt a konzorciumi partner Zalaegerszegi Család- és Gyermekjóléti Központ szervezésében 2022. március 23. napján Zalaegerszegen lebonyolított szakmai műhely a Zala megyei család- és gyermekjóléti szolgálatok részvételével.

A szakmai műhely a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet területi szakmatámogatási rendszer kialakítására vonatkozó elképzeléséről szóló tájékoztatással és a Vas és Zala megyében szakmatámogatási megbízatást kapott konzorcium tagjainak bemutatásával kezdődött.

Majd folytatódott a lezárult EFOP-1.9.4-VEKOP-16 „A szociális ágazat módszertani és információs rendszereinek megújítása” projektben hálózati szakértőként, és jelen pályázatban is szakmai megvalósítóként közreműködő Tóth Zsuzsanna előadásával.

A szakember előadásának „A gyermekjóléti alapellátást érintő struktúraváltástól a Gyermekeink védelmében elnevezésű informatikai rendszer bevezetéséig” címet adta. Így az előadás magában foglalta a gyermekjóléti alapellátást érintő 2016-os struktúra váltással – a gyermekjóléti központok kialakulásával – kapcsolatos jogalkotói elképzeléseket, a struktúraváltás évében kiadott útmutatók, protokollok, egyéb segédletek számbavételét, és kitért azokra a szakmai kérdésekre, amelyek a család- és gyermekjóléti szolgálatok és a család- és gyermekjóléti központok közötti feladatmegosztás gyakorlata során vitát váltott ki a szakemberek körében.

A találkozó műhelybeszélgetés részében a család- és gyermekjóléti szolgálatok munkatársai összefoglalták a struktúraváltást követő évek során szerzett tapasztalataikat a feladatmegosztásról, a szakemberek megosztották egymással a bevált – gyermekjóléti központokkal közösen kialakított – gyakorlataikat, és a Gyermekeink védelmében elnevezésű informatikai rendszer működésével kapcsolatosan szerzett felhasználói tapasztalatokat.

 341 megtekintés