Kapacitás közleményekről
A központi költségvetésről szóló törvényben biztosított támogatásra való jogosultság további feltétele – a jogszabályban meghatározott kivételekkel – a szociális szolgáltatás, illetve a szolgáltatási kapacitás szociális szolgáltatások területi lefedettségét figyelembe vevő, jogszabály szerinti finanszírozási rendszerbe történő befogadása. A szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok hatósági nyilvántartásáról és ellenőrzéséről 369/2013. (X. 24.) Korm. rendelet 2017. januárjától hatályos 19/A. § alapján a befogadás érdekében a miniszter minden év január 15-éig közzéteszi a miniszter által vezetett minisztérium honlapján, illetve 2017. január 1-től a Szociális Ágazati Portálon a naptári évre vonatkozó kapacitást. A miniszter a kapacitásokban év közben bekövetkező változást soron kívül teszi közzé. Az adott évre még rendelkezésre álló kapacitást a miniszter január kivételével minden hónap 5-éig közzéteszi.
A kapacitás közlemények menüpontban évenkénti bontásban elérhetőek a befogadással kapcsolatos közlemények.
12,948 megtekintés