A 2015. augusztus 1. napjától életbe lépő jogszabály módosítások alapján a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 92/K. § (8) bekezdése, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 98. § (11) bekezdése értelmében a Kormányhivatalok egyes – jogszabályban meghatározott, hatósági ellenőrzés során hozott - döntéseit, és hatósági szerződéseit a Szociális Ágazati Portálon közzé kell tenni.

A rendelkezés alapján a nyilvánosság számára is megismerhetőek azok a fenntartók, amelyek - a törvényben meghatározott - jogsértést követtek el, valamint azok, akik a szolgáltatói nyilvántartásba való bejegyzés nélkül, jogsértő módon nyújtanak szolgáltatást. Az így hozzáférhető információk segítséget nyújthatnak a potenciális igénybevevőknek egy szolgáltatás igénybevétele iránti döntés meghozatala során, és egyszerre lehetnek alkalmasak a tájékoztatásra, a jogsértő cselekmények elkövetésétől való visszatartásra.

A közzétételi listán szerelő döntésekről készült összefoglalás az alábbi táblázatban tekinthetők meg:

Utoljára frissítve: 2017.07.21.

 

NO/SZGYO/144-2/2017 Szt.

A Nógrád Megyei Kormányhivatal
NO/SZGYO/144-2/2017. számú ügyben hozott döntése


A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 92/K. § (8) bekezdése értelmében a Fővárosi, Megyei Kormányhivatalok - jogszabályban meghatározott, hatósági ellenőrzés során hozott - döntéseit, és hatósági szerződéseit a Szociális Ágazati Portálon közzé kell tenni.

A jogszabályi kötelezettségnek eleget téve az alábbiakban közzétételre kerül a Nógrád Megyei Kormányhivatal  NO/SZGYO/144-2/2017. számú, Szécsényi "Derűs öregkorért" Alapítvány fenntartásában működő Idősek Ápoló Otthona ápolást gondozást nyújtó intézményi ellátás- idősek otthona szolgáltatás ügyében hozott döntése.

 

Az eljáró működést engedélyező szerv megnevezése

 Nógrád Megyei Kormányhivatal

A fenntartó neve

 Szécsényi "Derűs öregkorért" Alapítvány

A szociális szolgáltató, szociális intézmény címe

 Idősek Ápoló Otthona

 3187 Nógrádszakál, Palóc út 14.

A jogsértéssel érintett szolgáltatások megnevezése

 ápolást gondozást nyújtó intézményi ellátás- idősek otthona

Letöltés

Közzététel napja

 2017. március 8.

Eltávolítás napja

 A jogsértés időpontját, illetve a jogsértő állapot megszűnését követően, de legkorábban a közzétételt követő egy év elteltével.