Webtartalom-megjelenítő Webtartalom-megjelenítő

Vissza a teljes oldalra

Lezárult az Idősellátás Országos Hálózat rendezvénysorozata


 

2019. június 27-én utolsó állomásához érkezett az EFOP 1.9.4 –VEKOP-16-2016-00001 KIEMELT PROJEKT keretében működő Idősellátás Országos Hálózat hét régiót felölelő rendezvénysorozata, amelynek kiemelt témája a szociális diagnózis volt.

A szakmai műhelyeken Dr. Andráczi-Tóth Veronika, az Emberi Erőforrás Minisztériuma Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztályának főosztályvezetője előadásában ismertette a szociális diagnózist, mint a szociális szolgáltatások igénybevételét megelőző, szükségleteket, jogosultságokat vizsgáló módszert, annak célját, az eszköz- és módszerfejlesztés egyes állomásait.

Ráczné Németh Teodóra, az SZGYF Módszertani Főosztály főosztályvezetője előadásában a szociális diagnózis elkészítésének és alkalmazásának gyakorlati megvalósulását mutatta be, szemléltette a szolgáltatást nyújtó és a szociális területen dolgozó szakemberek együttműködésének lehetőségeit, hangsúlyozva, hogy a szociális szolgáltatásokban történő fejlesztések csak kooperációval valósíthatók meg, amelyhez szükséges egy nagyon tudatos közös tanulási folyamat.

Az előadásokat követően lehetőség nyílt Szakmai és módszertani konzultációra, amelyen Dr. Andráczi-Tóth Veronika, Ráczné Németh Teodóra vezetésével a résztvevők kérdéseket tehettek fel az EMMI és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, az EFOP 1.9.4 projekt szakembereinek, EFOP 1.9.4 projekt Család- és gyermekjóléti szolgáltatás érintett hálózati szakértőinek, valamint az EFOP 1.9.4 projekt Idősellátás hálózati koordinátorai felé. Nagy érdeklődésre tartott számot a rendezvénysorozat, amely során lehetőség nyílt a szakmát érintő kérdések megvitatására.