Webtartalom-megjelenítő Webtartalom-megjelenítő

Vissza a teljes oldalra

Változott a fejlesztő foglalkoztatás 2018-2020. évre kiírt általános pályázat egy feladategységre jutó támogatásának összege


A minimálbér és a garantált bérminimum 2018. évi emelése okán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzetgazdasági Minisztérium között történt egyeztetés eredményeként a pályázati úton finanszírozott Fenntartók részére szétosztható keretösszeg megemelésre került. Ennek eredménye, hogy az egy feladategységre jutó támogatás - 895 Ft, azaz nyolcszázkilencvenöt forint – összege 949 Ft-ra, azaz kilencszáznegyvenkilenc forintra megemelésre került. A döntési tábla módosítást Czibere Károly, szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár aláírta, mely már a 2018. évre járó megemelt támogatási összeget tartalmazza.

A módosított pályázati felhívás elérhető itt: 

Módosított pályázati felhívás
Módosított döntési táblázat