Webtartalom-megjelenítő Webtartalom-megjelenítő

Vissza a teljes oldalra

Szolgáltatási elemek és vezetőképzés


Az EMMI Szociális- és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztálya és az SzGYF Módszertani Főosztálya közös szakmai műhelyt tartott Salgótarjánban az Észak-magyarországi Régió szociális szakemberei számára. A rendezvényen 62 szakember vett részt, akik elsősorban az idősek részére alapszolgáltatást biztosító intézmények vezetői voltak.

A témák igen aktuálisak, hiszen a Szakmai rendelt 119. § (1) bekezdése alapján 2017. december 31-ig a szociális szolgáltatók, intézmények szakmai programjába be kell illeszteni, hogy a fenntartó mely szolgáltatási elemeket biztosítja. A szakmai programban történő megjelenítéshez adott gyakorlati példákon keresztül tud segítséget nyújtani a Módszertani Főosztály prezentációja.

A szolgáltatási elemek szakmai programba történő megjelenítéséről, valamint az egyes szolgáltatási elemekhez tartozó tevékenységekkel kapcsolatosan Ráczné Németh Teodóra a Módszertani Főosztály mb. főosztályvezetője és Nagy Edina szakmafejlesztési referens tartott interaktív előadást, melynek során konkrét, gyakorlati példákon keresztül mutatták be a szolgáltatási elemek sokszínűségét.

Az új vezetőképzési rendszerről és a továbbképzési kötelezettséggel kapcsolatos változásokról Tóth Teodóra, az EMMI szociális referense tartott előadást. A téma aktualitását adja, hogy a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenységet végző, vezetői megbízással rendelkező személyek képzésének rendszere átalakításra kerül 2018. január 1-jével, és a vezetők folyamatos szakmai megújulását, tudatos és hatékony irányítóként való tevékenykedését, kompetencia-tudatosságának fejlesztését biztosító képzési rendszer kerül kialakításra.

A nap folyamán a résztvevők által feltett kérdések mindkét témában megválaszolásra kerültek.