A 2015. augusztus 1. napjától életbe lépő jogszabály módosítások alapján a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 92/K. § (8) bekezdése, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 98. § (11) bekezdése értelmében a Kormányhivatalok egyes – jogszabályban meghatározott, hatósági ellenőrzés során hozott - döntéseit, és hatósági szerződéseit a Szociális Ágazati Portálon közzé kell tenni.

A rendelkezés alapján a nyilvánosság számára is megismerhetőek azok a fenntartók, amelyek - a törvényben meghatározott - jogsértést követtek el, valamint azok, akik a szolgáltatói nyilvántartásba való bejegyzés nélkül, jogsértő módon nyújtanak szolgáltatást. Az így hozzáférhető információk segítséget nyújthatnak a potenciális igénybevevőknek egy szolgáltatás igénybevétele iránti döntés meghozatala során, és egyszerre lehetnek alkalmasak a tájékoztatásra, a jogsértő cselekmények elkövetésétől való visszatartásra.

A közzétételi listán szerelő döntésekről készült összefoglalás az alábbi táblázatban tekinthetők meg:

Utoljára frissítve: 2017.06.06.

 

HB/08-SZGY/00369-7/2016

A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal HB/08-SZGY/00369-7/2016. számú ügyben hozott döntése


A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) 92/K. § (8) bekezdése, valamint az 1997.évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról (a továbbiakban: Gyvt.) 98. § (11) bekezdése értelmében a Fővárosi, Megyei Kormányhivatalok és a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal egyes – jogszabályban meghatározott, hatósági ellenőrzés során hozott - döntéseit, és hatósági szerződéseit a Szociális Ágazati Portálon közzé kell tenni.

Jogszabályi kötelezettségünknek eleget téve az alábbiakban közzétételre kerül a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal HB/08-SZGY/00369-7/2016. számú, Barta Judit fenntartásában működő, 4030 Debrecen, Tömös u. 64. sz. alatti intézményben, bejegyzés hiányában nyújtott idősek otthona szolgáltatás ügyében hozott döntése.

 

Az eljáró működést engedélyező szerv megnevezése Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal
Szolgáltatást nyújtó neve Barta Judit
Szolgáltatásnyújtás helye 4030 Debrecen, Tömös u. 64.
Letöltés
Közzététel napja 2016. december 14.
Eltávolítás napja A szolgáltatói nyilvántartásba történő bejegyzését követően haladéktalanul, illetve a jogsértő állapot megszűnését követő öt év elteltével, ha a jogsértő állapot nem a szolgáltatói nyilvántartásba történő bejegyzéssel szűnik meg.