A 2015. augusztus 1. napjától életbe lépő jogszabály módosítások alapján a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 92/K. § (8) bekezdése, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 98. § (11) bekezdése értelmében a Kormányhivatalok egyes – jogszabályban meghatározott, hatósági ellenőrzés során hozott - döntéseit, és hatósági szerződéseit a Szociális Ágazati Portálon közzé kell tenni.

A rendelkezés alapján a nyilvánosság számára is megismerhetőek azok a fenntartók, amelyek - a törvényben meghatározott - jogsértést követtek el, valamint azok, akik a szolgáltatói nyilvántartásba való bejegyzés nélkül, jogsértő módon nyújtanak szolgáltatást. Az így hozzáférhető információk segítséget nyújthatnak a potenciális igénybevevőknek egy szolgáltatás igénybevétele iránti döntés meghozatala során, és egyszerre lehetnek alkalmasak a tájékoztatásra, a jogsértő cselekmények elkövetésétől való visszatartásra.

A közzétételi listán szerelő döntésekről készült összefoglalás az alábbi táblázatban tekinthetők meg:

Utoljára frissítve: 2017.03.08.

 

FE/06/00705-8/2016

A Fejér Megyei Kormányhivatal FE/06/00705-8/2016. számú ügyben hozott döntése


A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) 92/K. § (8) bekezdése, valamint az 1997.évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról (a továbbiakban: Gyvt.) 98. § (11) bekezdése értelmében a Fővárosi, Megyei Kormányhivatalok és a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal egyes – jogszabályban meghatározott, hatósági ellenőrzés során hozott - döntéseit, és hatósági szerződéseit a Szociális Ágazati Portálon közzé kell tenni.

Jogszabályi kötelezettségünknek eleget téve az alábbiakban közzétételre kerül a Fejér Megyei Kormányhivatal FE/06/00705-8/2016. számú, a Szifigyet Közhasznú Nonprofit Kft. által bejegyzés hiányában nyújtott idősek otthona szolgáltatás ügyében hozott döntése.

 

Az eljáró működést engedélyező szerv megnevezése Fejér Megyei Kormányhivatal
Szolgáltatást nyújtó neve Szifigyet Közhasznú Nonprofit Kft.
Szolgáltatásnyújtás helye 2475 Kápolnásnyék, Fő u. 3-5.
Letöltés
Közzététel napja 2016. augusztus 2.
Eltávolítás napja A szolgáltatói nyilvántartásba történő bejegyzését követően haladéktalanul.